Master Brand

A kutyák nevelése és gondozása

Megosztás
Intro Text
Négylábú kedvencünket gyermekeinkhez hasonlóan nevelni kell.
Fontos, hogy következetesek legyünk akkor, ha a rossz szokásaikról szeretnénk őket leszoktatni, de ugyanolyan fontos az is, hogy a jókat erősítsük.
Content
Image
Gyerekek kutyával játszanak

Miért fontos a kutyák megfelelő szocializációja?

Megfelelő szocializációval biztosítani lehet, hogy kedvencünk harmonikusan beilleszkedjen környezetébe, megfelelő viszonyt alakítson ki a családtagokkal, az emberekkel és fajtársaival. A kutya alaptermészetéből adódóan meg akar felelni gazdájának, ezért a dicséret-szidás párossal mindenféle fizikai erőszak nélkül is elérhetjük a kívánt eredményt. Ha igazán jól nevelt kutyát szeretnénk, ne sajnáljuk az időt, pénzt és fáradságot, és keressünk számára egy jó iskolát, ahol szakemberek taníthatják meg a megfelelő viselkedésre!

Az alábbiakban néhány tanácsot adunk ahhoz, hogyan tudjuk kedvencünket rossz szokásairól leszoktatni, és mit tehetünk azért, hogy jobban elfogadja őt a környezetünk.

Szobatisztaságra való nevelés

A kölyökkutyákat meg kell tanítanunk arra, hogy hova kell menniük, ha rájuk jön a szükség. A szoktatás a nevelés része, és nem megy varázsütésre. Ha kellően odafigyelünk, és szakszerűen csináljuk, akkor az eredmény nem marad el. A kölyökkutyák csak pár óráig tudják visszatartani vizeletüket. Ezért az az optimális, ha 2–3 óránként levisszük őket sétálni.

Mivel ez az esetek többségében megoldhatatlan, legalább evés és játék után vigyük le sétálni a kiskutyát, mert ilyenkor általában szükségük van egy egészségügyi sétára. Fontos, hogy ha séta közben végzi el a dolgát, mindig dicsérjük meg, esetleg jutalmazzuk is jutalomfalattal. Ha kialakul egy kedvenc helye a dolga elvégzésére, igyekezzünk mindig oda vinni. Fontos, hogy ne üssük meg a kiskutyát, ha baleset történik. Ezzel ugyanis többet ártunk, mint használunk. Megszidni persze lehet és kell, de csak rögtön azután, hogy megtörtént az eset (később már nem tudja, hogy miért kapta a szidást). Mint a kutyanevelésben általában, a szobatisztaságra szoktatásnál is legfontosabb a következetesség.

Hempergésről való leszoktatás

Az ürülékben és egyéb számunkra elviselhetetlen szagú dologban való hempergés kutyánk egyik legbosszantóbb szokása lehet. Ez még kutyáink vadászösztönéből ered, részben az áldozat félrevezetését, részben a falkaösztön megtartását szolgálta. Leszoktatni szinte lehetetlen erről a passzióról kedvenceinket, de a probléma odafigyeléssel és következetességgel megelőzhető. Az ingerlő szagokat árasztó dolgoktól vezessük el, és következetes „Fuj-fuj!” vezényszóval tudatosítsuk benne, hogy nem üdvözöljük a közelebbi kapcsolatot.

Rágcsálásról való leszoktatás

A hempergés mellett a második bosszantó szokás a rágcsálás lehet, melynek gyakorisága a kutya korától függ. A fiatal kutyák a foguk növekedéséből adódó bizsergés miatt rágcsálhatnak, később pedig unalomból. A gazdi cipői lehetnek a leggyakoribb áldozatai kutyánk rossz szokásának, de újságok, könyvek, bútorok, szőnyegek, sőt sajnos az elektromos vezetékek is mind-mind potenciális elszenvedői lehetnek a rágószenvedélynek. Amikor lakásunkba fogadunk egy kutyát, akkor erre is érdemes gondolnunk. Ne hagyjunk látható helyen elektromos vezetéket (lehetőleg csak bútorok mögött), cipőinket zárjuk el, könyveket, újságokat jó magasra tegyük, és vegyünk kutyusunknak rengeteg csábító sípoló gumijátékot vagy műcsontot, amivel lekötheti magát, amikor távol vagyunk. A rágcsálási inger kutyánk másfél éves kora után megszűnhet. Lehet, hogy csak 18 hónapot kell kibírnunk.

Az ugrálásról való leszoktatás

A harmadik bosszantó szokás lehet, mikor a legszebb ruhánkat kedvencünk a lábnyomaival látja el. Erről sajnos nem fog leszokni, amíg egyértelműen tudomására nem hozzuk, hogy ne így kedveskedjen. A leszoktatásban itt is csak a következetesség segíthet. Ha nem akarjuk, hogy ugráljon, akkor soha ne hagyjuk neki. Egy jó módszer lehet erre, hogy a már ugrani készülő kutyát úgy fogadjuk, hogy egyik lábunkon állunk, a másikat viszont enyhén behajlítjuk, így a kutya a térdünkkel találkozik (vigyázat: nem rúgásról van szó), és közben mondjuk például azt, hogy „Nem ugrik!”.

Az ugatás

Ha az ugatásról való leszoktatásra lenne csodaszer, vinnék, mint a cukrot. A kutya unalmában ugathat, a gazdifüggő kutyák pedig akkor, amikor egyedül maradnak. Kis korban, rendszeres sétával és a kutyával való foglalkozással esetleg le lehet szoktatni őket erről a szokásról, de reménytelen esetekben csak az segíthet, ha a kritikus időben (reggel 8 előtt és este 6 után) nem hagyjuk egyedül szemünk fényét.

Séta közben

A kutyáknak nagy a mozgásigénye, amit ki kell elégíteni. Emellett a séta alkalom lehet számára dolgai elvégzésére és a fajtársaival való találkozásokra, így a szocializáció fontos eleme is. Közterületen tartsuk pórázon a kutyát. Ez kezdetben ugyan kellemetlen számára, de sajnos a kutyák többsége nem annyira engedelmes, hogy a hirtelen ingerek ne hoznák őket ki a béketűrésükből, és máris kész a baj. A macskák, a vihar és a petárdák további veszélyforrásoknak tekinthetők. Előzzük tehát meg a bajt! A kijelölt és védett kutyafuttatókon nyugodtan szabadon engedhetjük kedvencünket. A sétára lehetőleg szánjunk legalább 30–40 percet, és mindennap közel azonos időben vigyük le a kutyát.

Kutyagumi

Az emberek leggyakoribb bosszúságát az utcán hagyott kutyaürülék jelenti. Ezért kutyatulajdonosként a mi felelősségünk, hogy a kutyánk után takarítsunk.

A kutyaürülék összeszedése nem bonyolult feladat, csak néhány erre a célra kialakított zacskó kell hozzá, de ha olyanunk nincs, megteszi egy hagyományos nejlonzacskó is. Ha pedig különösen finnyásak vagyunk, vihetünk magunkkal gumikesztyűt és kézfertőtlenítőt is.

Ha kutyánk elvégezte a dolgát, fordítsuk ki a zacskót, és kapjuk fel vele a produktumot. Visszafordítva és füleit becsomózva a szag sem bánt majd minket. Sétáljunk el a legközelebbi kukáig, és dobjuk bele. Mindössze ennyi fáradsággal megóvhatjuk magunkat és másokat is a rengeteg kellemetlenségtől.

Elveszett kutya

A kutyák bármennyire is kötődnek hozzánk, elveszhetnek. Ma már aránylag könnyen, egy mikrochippel gondoskodhatunk róla (kutyák esetében kötelező), hogy ez az állapot ne legyen tartós, de mit tegyünk, ha a kutya még fiatal és nincs chip benne, és megijed a viharban vagy a petárdától, elszalad, és nem talál vissza?

Először is, ha budapestiek vagyunk, nézzük meg a www.illatosut.hu honlapot, az Illatos úti Ebrendészeti Telep honlapját. Ha nem Budapesten élünk, hívjuk a területileg illetékes gyepmesteri telepet, vagy látogassunk el oda személyesen.

Feltétlenül szóljunk a környékbeli állatorvosoknak, hogy elveszett a kutyánk, illetve tegyünk ki a rendelőjében egy szórólapot. Használjuk az internetet. Számtalan fórum van, amit figyelnek az állatvédők és azok, akik kutyát találnak. Tegyük fel ide a kutya képét és adatainkat. Gyártsunk plakátokat, és tegyük ki a környéken. Ne adjuk fel, járjuk az utcákat és próbáljuk meg megtalálni kedvencünket. Ha ezekkel a módszerekkel megkerül a kutyus, rögtön vigyük el az állatorvoshoz és chipeztessük be!

Ugyanilyen fontos, hogy ha elveszett kutyát találunk, és sikerül megfognunk, első utunk az állatorvoshoz vezessen, részint hogy ellenőrizhesse, van-e benne chip, másrészt pedig hátha tud segíteni a gazdi megtalálásában!

Ivartalanítás

Mindenki imádja a kölyökkutyákat. És aki szereti kutyáját, esetleg nem szívesen szabadítja meg fontos szerveitől. Gondoljunk azonban bele: a szukák gazdái úgysem hagyják, hogy kutyusukat mindenféle kankutyák befedezzék. Ha nem ivartalanítjuk időben kedvencünket, felkészülhetünk arra, hogy évente kétszer három hétig nehéz lehet az életük: kan kutyák hordái követhetik minden lépésünket, kedvencünk nyugtalan lehet, időnként meg is szökhet. Jó esetben előkerül (esetleg vemhesen), rossz esetben a gyepmesteri telepen végheti.

A kan kutyák gazdáinak még nehezebb lehet az életük. Nekik nemcsak évente kétszer három hét nehézség juthat, hanem nehéz lehet minden egyes nap, amikor tüzelő szuka van a közelben. A kutya nyugtalan, ideges, járkál a lakásban, felébreszti gazdáját, sír, sétánál rángat, dekoncentrált és agresszív lehet. Súlyosabb esetben el is szökhet egy szuka után. Eredmény: kiköthet egy gyepmesteri telepen. Ehhez még hozzájöhetek az ivarszervi betegségek (daganat stb.), amik mind arra ösztönözhetnek: ha nem tenyésztésre vettük kutyánkat, ivartalanítsuk időben. Az ő élete ettől még teljes lesz, a mi életünk pedig sokkal, de sokkal nyugodtabb lehet.

Fürdetés

A közhiedelemmel ellentétben a kutyáknak egyáltalán nem tesz jót a rendszeres fürdetés. Ez alól egyes fajták kivételek lehetnek, mert igényelhetik a sűrűbb tisztálkodást, de csak akkor fürdessük kutyánkat, amikor már elviselhetetlen a szaga. A kutyus szőrét keféléssel remekül lehet tisztítani, és az állatok nagy része – a fürdetéssel ellentétben – ezt kifejezetten szeretheti is. Fürdetéshez csak kutyák számára kifejlesztett sampont használjuk, és csak olyankor végezzük, ha biztosítani tudjuk, hogy a kutya szőre tökéletesen meg tud száradni (nyáron). Ellenkező esetben csúnya tüdőgyulladás is lehet a szépítkezés vége. Ajánlott, hogy a fürdetést és szépítkezést bízzuk szakemberre. Így a fürdőszoba sem lesz romos, a kutya is kevésbé szenvedhet, és biztos, hogy rendesen megszárad az ápolás után.

Címke
Megosztás